Küldetésünk

Az Egészségügyi Világszervezet más rákkeltő anyagokkal, így például az ólommal, a kipufogógázzal és a kloroformmal egy kategóriába sorolta a mobilokat.

A WHO 31 fős vizsgálóbizottságának munkájában 14 ország kutatója vett részt, és mint a CNN fogalmaz a "csoport elég bizonyítékot talált arra, hogy a mobiltelefonálás az embernél potenciálisan rákkeltő lehet."

Ez azt jelenti, hogy bár most még nem áll rendelkezésre elég hosszútávú vizsgálat, amelyből egyértelmű következtetést lehetne levonni a mobiltelefonok biztonságosságát illetően, ugyanakkor a meglévő adatok a lehetséges kapcsolatra utalnak, amelyre fel kell hívni a fogyasztók figyelmét.

A telefonok által kibocsátott sugárzás kisebb erősségű, mint a röntgensugárzás, ugyanakkor nagyobb, mint amit a mikrohullámú sütő használ.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség egyre több tanulmánya utalt arra, hogy a mobilok olyan közegészségügyi kockázatot jelenthetnek, mint a dohányzás, az azbeszt vagy az ólmozott benzin. A tekintélyes Pittsburgh-i Rákkutató Intézet vezetője az összes dolgozónak küldött levelében arra bíztatja kollégáit, hogy korlátozzák a mobiltelefonok használatát a rák esetleges kialakulásának kockázata miatt.

Ha a rák, és különösen az agydaganatok fejlődését nézzük, akkor tudjuk, hogy hosszú idő kell a kialakulásukhoz, ezért úgy hiszem, jó ötlet a nyilvánosság figyelmeztetése: a mobiltelefonok hosszútávú használata, az azzal járó sugárterhelés esetleg rákot okozhat - mondta a Washington Egyetem biomérnöki karának kutató professzora, dr. Henry Lai.

Az egyik legnagyobb nemzetközi tanulmány eredményeit 2010-ben hozták nyilvánosságra, eszerint azoknál, akik 10 éven át vagy annál hosszabb ideig használtak mobiltelefont, megduplázódott az agyi glioma (a rák egyik típusának) kockázata. A mai napig nem került azonban sor annak hosszútávú vizsgálatára, hogy milyen hatással van a mobilhasználat a gyerekekre. Pedig a legkisebbek koponyája és a hajas fejbőre is vékonyabb, így a sugárzás mélyebbre hatol, sejtjeik gyorsabb ütemben osztódnak, azaz a sugárzás hatása is nagyobb. (forrás: CNN, MedicalOnline)

A Smart&Safe® elektromágneses és celluláris sugárzás elleni megoldásokat kínál.

Termékeink jogvédettek és világszerte több mint 65 országban forgalmazzák nagy sikerrel.

Az általunk forgalmazott eszközök megfelelnek minden nemzetközi szabványnak és előírásnak, nem ismerünk kompromisszumot a termékeink minőségét illetően!

A Smart&Safe® headsetek celluláris és elektromágneses sugárzással kapcsolatos vizsgálatai az EMI Test Labs Ltd-nél, az FCC-nél és az Európában azonos - EMCC-nél kerültek tanúsításra.

A fenti laborokban történő vizsgálatok úgy találták, hogy a Smart&Safe® headsetek 98% -kal csökkentik a celluláris sugárzást!

A Smart&Safe Bt. célja, hogy termékeivel hatékony védelmet biztosítson a mobiltelefonok okozta káros sugárzások ellen.